8. rész

Tegnap megkaptam a 2. díjamat is Noémitől, ennek örömére szeretném kitenni a 8. részt is! :) Köszönöm a sok biztató szót is, remélem, nem okozok csalódást ezzel a résszel, hisz nekem igazán a kedvencemmé vált :) Ki a kedvenc szereplőd? Esetleg több is van? Várom a válaszokat kommentben! :) Jó olvasást! <3

Iszonyúan szégyellem magamat a tegnap történtek miatt. Valószínűleg megbánthattam Danielt a tegnapi viselkedésemmel, mivel se a reggelinél, se az ebédnél nem volt jelen - ahogyan a tegnapi kirándulók sem, hiszen úgy látszik, hogy végül több napra mentek, mint amit elterveztek. Talán ha én is mentem volna, akkor nem vesztünk volna össze Daniellel és nem lennék ennyire összezavarodva... 
Képtelen vagyok kitalálni, hogy mit gondol most rólam, mert egyszer így, máskor úgy viselkedik és szintúgy nem tudom kitalálni azt, hogy én mit érzek iránta. Persze zabos vagyok rá, de ha mi Nicole-lal nem veszekedtünk volna az egész barátságunk alatt legalább hússzor, akkor egyszer sem. És mégis a barátnőm. De nem merném azt állítani, hogy Daniellel barátok vagyunk, mert ez nem barátság. Hogyan tudnám kifundálni azt, hogy mit gondol rólam, ha azt se tudom, hogy a barátjának tekint-e engem? De azok a gesztusok, amiket tegnap és azelőtt tett... Talán mégis a barátjának gondol? Talán.. talán kicsit többnek is? Pontosan tudod, hogy ez badarság! Daniellel ismeritek egymást, volt egy-két jó pillanatotok és kész, itt a mese vége!
Vagy mégsem?
Az eső már órák óta zuhog, nem akar alábbhagyni, az ég szó szerint feketéllik az egymásra gyűlt viharfelhőktől. A tegnapi napos időnek nyoma veszett; akár fel is lehetne adni a képét a rendőröknek, hogy kerítsék elő, vagy egyszerűen csak el kéne énekelni a "Süss fel nap" kezdetű dalocskát.

"Süss fel nap, fényes nap,
A tanyán a vörös lány oly elbágyadt." 

Nem tudom, hogy az időjárás miatt vagyok-e ennyire letört vagy Daniel miatt, de azt hiszem ez mindkettejük számlájára írható. Na meg ez a nyomasztó érzés...! Tegnap este óta egyre csak növekszik bennem és halvány fogalmam sincs arról, hogy mi lehet az. Úgy tűnik ezt a hetet el lehetne nevezni az ismeretlen érzések hetének.
Az ablakon kinézve ijedten bámulom az élesen kirajzolódó villám ágait, majd számolom a másodperceket a mennydörgésig. Egy... Kettő... Akkorát dörren az ég, hogy csodálkozok azon, miért nem dőlt még össze a ház.
Éles kopogtatás töri meg a csendet, mire majdnem felsikoltok.
- Saiorse - kopácsol tovább az a valaki ajtómon.
Kinyitom az ajtót és a bőrig ázott Daniel képe tárul a szemem elé. A ruhája szorosan rátapad a testére, őszintén szólva szükségem van az akaraterőm teljes bevetésére, hogy ne kezdjem el bámulni. Haja most feketének tűnik a víztől és szögegyenesen tapad hozzá a hátához. Ahogy az eső utat talál magának, elkezd engem is áztatni, de még mielőtt teljesen beborít, betessékelem Danielt.
Valami rejtélyes dolog vibrál a levegőben körülötte; kicsit sok időbe tellett, míg rájöttem, hogy csak ideges. Csak nagyon ideges.
- Kösz. Azt hittem, hogy már eltévedtem a viharban. Három órával ezelőtt kezdett el esni és még mindig nem állt el! így lehetetlen barackot szedni - mérgelődik az asztal melletti puffon ülve, amit mellesleg eddig észre se vettem, hogy ott van. 
Áhá! Szóval ezért nem láttam őt egész nap. A lényem egyik fele, ami egyfolytában azon aggódott, hogy miért tűnt el Daniel, egy csapásra megnyugodott.
- És miért pont ide jöttél? - leplezem teljesen más hangvételű gondolataimat egy gorombább hangnemmel.
- Mert ez a ház volt a legközelebb - von vállat.
Erre nem tudok szólni semmit, inkább újra belemélyedek a gondolataimba, figyelemre se méltatva a fiút. Elterülök az ágyon és szokásom szerint a plafont vizsgálgatom. Tizennégy éves vagyok, míg Daniel tizenhét. Saiorse, ne nevettess! Nem tetszel neki, csak beképzeled magadnak. Kicsit elpirulok, hogy ezt a gondolatmenetet éppen az emlegetett személy társaságában vezetem végig magamban, de felesleges az aggodalom. Nem rendelkezik gondolatolvasó képességekkel.És ha mégis? Vérfarkasok is léteznek! - kontrázik az agyam egyik része, míg a másik vadul tiltakozik.
- Akkor megvárod, míg eláll az eső? - szakítom félbe a saját magamban folytatott vitámat és inkább a már kevésbé ideges Daniel felé fordulok.
- Vagy legalábbis amíg csillapul egy kicsit - dobol az asztalon az ujjaival.
- Értem. Inni kérsz? - pattanok fel az ágyról, de velem egy időben ő is feláll.
- Majd öntök én - ajánlja fel, de én nem hagyom neki.
- Ugyan - lépek oda az asztalhoz, de megcsúszok valamiben.
Már lelkileg fel vagyok készülve a nagy esésre, amikor Daniel még a földet érés előtt elkap. A szívem hevesen dobog a félelem és egy másfajta érzés miatt is.. Esetlenül, féllábon állok, miközben Daniel stabilan, szorosan ölel magához, ruhája kezdi átáztatni az enyémet, de ez most a legkevésbé sem érdekel. A teste tűzforró, égeti a karomat, de ez sem érdekel. Szeme hasonló lángokban ég, még sose láttam ennyire tisztán a mohazöldet a tekintetében. Gondolkozva rágja a szála szélét, miközben az arcomat pásztázza, végül olyan közel hajol, hogy már csak egy centire van a szája az enyémtől. Az arcom hasonló színben pompázhat, mint a hajam, érzem a perzselést a bőröm alatt. Daniel tudja, hogy nem fogok tiltakozni, egy ideig mégis esély van rá, hogy ő tol el magától. Egy pillanatra elhiszem, hogy nem fog megtörténni, amikor gondol egyet és hevesen megcsókol. Az az érzés a hasamban, amiről eddig beszéltem, olyan volt, mintha ezer s ezer pillangó kelt volna ki egyszerre fogságából. Szabadok voltak; Daniel kieresztette őket. Kezemmel beletúrok félig megszáradt hajába, amikor hirtelen elhúzódik tőlem. A másodperc töredékéig vágyakozva néz rám, majd a következő pillanatban sarkon fordul, feltépi az ajtót és kirohan a házból. Kábultan állok a nyitott ajtó belső oldalán és bámulom, ahogyan Daniel sziluettjét lassan betakarja az esőfüggöny. Az egész olyan álomszerű volt, mintha meg se történt volna. Egyedül a tócsák árulkodnak arról, hogy mi történt köztünk.

Reggel annyira gyűröttem ébredtem, hogy azt se tudtam, hogy hol vagyok, mostanra viszont már kitisztult a fejem - vele együtt a tegnapi emlékekkel. El sem hiszem, hogy Daniel megcsókolt és nem, nem én csókoltam meg, ami azt jelenti, hogy mégis többet érez irántam, mint barátság. Ám még mindig látom magam előtt a távolodó alakját, érzem a bőrömön a szíve dobogását.. Nem, egyszerűen nem vagyok képes arra, hogy kizárjam a tegnapot a fejemből és a reggelimre koncentráljak, amit későn kelő révén kihűlve találtam meg a helyemen. Csak pár olyan diák lézeng itt, akiknek ma nincs órájuk: ahogyan nekem sincs. Szabadnapot kaptam, épp aznap, amikor megtudtam, hogy Nicole beteg lett és még tegnap éjjel eljöttek érte a szülei. Még belegondolni is rossz, hogy ameddig én csókolóztam, a legjobb barátnőm betegen feküdt az ágyában. Már nincs is étvágyam.
A lábaim ösztönösen újra az istálló felé veszik az irányt, oda, ahol a legvalószínűséggel összetalálkozhatok Daniellel. Amikor az ajtó elé érek, meghallom, ahogy valaki szénát pakol; a szívem vadul verni kezd, a lábaim mintha egy láthatatlan akadályba ütköznének, amit nehézségek árán sikerül csak leküzdenem. Tanultam azokból a hibákból, amiket Dave-nél követtem el. Belépve először összefogott haját pillantom meg. Éppen eldöntöm, hogy inkább tovább állok, mikor Daniel - még mindig háttal nekem - rátámaszkodik a vasvillára és így szól:
- A világért se zavartasd magad - közli velem gúnyosan, amitől egy seb keletkezik a szívemen. - Nem kell elmenned onnan, ahol vagyok, ne legyél ennyire gyerekes.
Lassan, Danielt nézve lépek oda Starhoz; a fiú úgy folytatja a munkát, mintha ott se lennék, ezért egy mély levegővel odafordulok a lóhoz és megsimogatom a pofáját.
Nem bírom tovább. Feladom. Ha ilyen hangulatban van, azt rám is rám tudja ragasztani, ezért kivonulok az istállóból. Még hallom Daniel gunyoros hanglejtését, de már nem értem, hogy mit mond. Talán szerencse is.Mit ronthattam el...? De hát, Saiorse, most komolyan, mit vártál? Tizennégy éves vagy, gyerek, mit akarsz, hogy valljon szerelmet? Őszintén szólva még annak is örülnék, ha úgy viselkedne velem, mint Dave azon a napon, amikor Daniel közbelépett. Ennyire mélyre nem süllyedhetek...
Márpedig ha törik, ha szakad, haragudni fogok rá és nem fogom a törékeny kislányt játszani (aki valójában vagyok...)! Majd megtudja, hogy ne játszadozzon velem! Kíváncsi vagyok, hogy meddig fogom bírni...