14. rész

- Ébresztő, Saiorse, nem érünk rá lazsálni - hallom valahonnan felettem Daniel kellemesen mély hangját, de csak beljebb bugyolálom magamat a nagy dunyhába és egy nyögéssel juttatom el az információt: én bizony nem fogok még felkelni. - A hasadra süt a nap és nekünk még sok dolgunk van - simít ki egy tincset a szemem elől; egyből világosabb lett a szemhéjam mögött is.
- Hány óra van? - nyöszörgöm még mindig nyakig betakarózva, meg sem mozdulva.
- Körülbelül? Hét lehet - próbál meg a hátamra fordítani. Egy ideig ellenkezek, majd beletörődök, hogy erősebb, mint én.
- Mi? - hunyorgok a fénytől, de legalább már nyitva a szemem.
- Hét óra - ismétli el az ágy szélén ülve.
- Mit keresünk mi fent hét órakor? - ásítok, majd mindkét kezemet kidugom a takaróból és a fejem alá rakom őket.
- Legfőképpen kaját. Nem hiszem, hogy a tegnapi hal elég lett volna - dől hátra, fejét a sípcsontomon kezdi el nyugtatni, amitől szinte biztos vagyok, hogy az összes vér az arcomba szökik. 
- A tegnapi stratégiával? - kezd kitisztulni az agyam, majd elnyomok egy ásítást.
 - Ahogyan mondod - ül fel, majd a combjára csap. - Felkelsz magadtól, vagy nekem kell kirángatnom téged az ágyból?
- Legközelebb itt alszol fent, hogy ne kelj ilyen korán - morgom morcosan és a kezeimbe temetem az arcomat.
- Itt már nem hiszem, mivel tovább állunk - érzem, ahogyan a rugók felszabadulnak, amikor feláll a helyéről. 
- Ja... - csukom be a szememet és újra aludni próbálok, mintha valami álomban lennék. De nem, nem ott vagyok, ezt Daniel kezei bizonyítják a bokámon, miközben elkezd kifelé húzni az ágyból.
 - Ne! - kiáltom és kapaszkodót keresek, de nem találok. Nagy puffanással ülve érek földet, elvesztve minden méltóságomat. - Ezt még megbánod! - vágom oda Daniel hátának, aki kuncogva távozik a szobából. - De még mennyire... - morgom magamnak is, miközben nagy nehezen feltápászkodok.
Csörömpölés és Daniel fájdalmas kiáltása. Csend; se szitokeső, se semmi. Remegve lapulok be a konyhaajtó háta mögé, ahonnan a hallani véltem az ordítást és reménykedek, hogy senki se fog kijönni onnan. Ahogyan megérzem a vér fémes szagát, az aggodalmam csak mélyül. Ha jobban koncentrálok, akkor valaki egyenletes szuszogását hallom és még egy embert, aki nehezen veszi a levegőket. De mégis honnan tudhatnám, hogy ember-e?
Kővé dermedek, amikor az ajtó melletti rés elsötétül. Valaki jön ki... Amikor feltűnik a háta, dühösen morogva vetem rá magamat, mire lebicsaklik a földre. Kezeimmel kaszabolni kezdem a hátát, körmeim helyén mos éles karmok foglalnak helyet és vájnak barázdákat a fiú hátába, aki fájdalmasan felordít.
Uramatyám!
- Saiorse! Én vagyok! - fordul nagy nehezen a hátára, arca grimaszba rándul a hátát ért sebektől, majd elkerekedik a szeme. - Saiorse... A szemed.
Morogva zihálok Daniel felett.
- Daniel, én nem...
- Saiorse, a rohadt életbe már - nyöszörgi -, nézd meg a szemedet!
Reszketve állok fel és hagyom ott, hogy beálljak a szobában lévő tükör elé és megalvad bennem a vér, amikor megtudom, hogy miről beszélt Daniel. A szemem ugyanolyan jégkékben pompázik, mint annak a farkasnak, akit megöltem. Erősen összeszorítom, majd egy kis idő után óvatosan kilesek pilláim mögül. Észre se vettem, hogy eddig visszatartottam a lélegzetemet. Lebámulok a kezeimre, de minden újra normális rajtam. Kábán sétálok vissza az előszobában, ahol Daniel háttal ül nekem; pólója cafatokra szaggatva és óriási sötét rózsaszín hegek húzódnak végig a hátán. Nem tudok megmozdulni.
- Daniel, én... - kezdek bele, de egy mosollyal belém is folytja a bocsánatkérést. - Nem is haragszol?
- Nőstény vagy - von vállat lazán és megvillantja féloldalas mosolyát. - és veszélyes. Mellesleg ennél rosszabbat is túléltem ám.
- A Főfalkánál? - tippelek és leereszkedek mellé a poros padlóra.
- Victoria keményebb nőstény, mint te - csóválja gunyorosan a fejét. - Egy hárpia. És egy falkában vagyok vele; újra.
- A nőstény - villan be. - A nőstény, akinek megmentettem az életét.
- Hogy tessék? - kerekedik el a szeme, miközben leesett állal bámul rám. - Victoriát? Azt a Victoriát, akit ismerek?
- Nehogy azt merd mondani, hogy gyenge vagyok, mert akkor azt nagyon megbánod, Bredford - szól valaki a konyhából, mire mindkettőnk feje odarándul. - Amúgy szép ütés volt. Nate még egy ideig még eszméletlen lesz - jelen meg az ajtóban egy csokoládébarna hajú szépség, majd nekitámaszkodik az ajtófélfának.
- Jegyezd meg, Saiorse, ha nem akarod, hogy tiszteletét tegye nálad, akkor ne emlegesd - mondja sötéten Daniel, de nem felém beszél, hanem a lánnyal néz farkasszemet.
- Gyerekes vagy, Bredford - löki el magát és felém nyújtja a kezét, hogy felsegítsen a földről. - Victoria Maweck.
- Saiorse Doeward - fogadom el és felhúz. Csak pár centivel vagyok magasabb nála, ám haja hosszúsága vetekedik az enyémmel; fényesen simul a hátára. Ugyanolyan színű szeme barátságosan néz az enyémbe.
- Ne hidd el, amiket mond - bólint Daniel felé, aki úgy néz ki, mintha mindjárt elkezdene tüzet okádni a lányra. - Éretlen.
- Eddig te vagy az egyetlen, aki erre panaszkodott - felesel vissza. Valószínűleg egyidősek lehetnek.
- Majd ha Nate észhez tér - kuncog Victoria.
- Victoria?
- Csak Vicky - mosolyog rám. - Örülök egy nőstény társaságának. Pasikkal vagyok körbevéve.
- Hol vannak a többiek? - jut eszembe a falkám többi tagja és kérdőn nézek Vickyre.
- Nate éppen a konyhában fekszik ájultan, Bredford jóvoltából. Gratulálok - fordul felé és lomhán tapsol egyet-kettőt. - Isaac a sebeit nyalogatja, Jack és Sam úton van; nem fognak jót állni magukért, észkombájn - néz újra Danielre, akinek már kezd elege lenni. - Chris valamerre csatangol, nem tudom. Eléggé antiszociális ahhoz képest, hogy a farkasok társasági lények - sorol fel olyan farkasokat, akiknek a neveit életemben nem hallottam még.
- Értem - bólogatok azért szaporán, de Vicky észreveheti a szememen, hogy gőzöm sincs, ki kicsoda.
- Gyere. Ő Nate - hajol be a konyhába és én is bekukucskálok mellette. Egy göndör világosbarna hajú fiú terül el a földön. - Jack és Sam a testvérei. Ráadásul hármasikrek és piszok jól néznek ki. Jack az a tipikus rosszfiú, talán magasabb, mint Nate és Sam, de nem sokkal és inkább kékesebb a szeme. Nate és Sam viszont mint két tojás, annyi különbséggel, hogy Nate-be több intelligencia szorult, mint a két testvérébe együttvéve. Sam inkább Jackre hasonlít tulajdonságilag. Nagyon fel tudják bosszantani az embert.
- És ezt nem csak róluk lehet elmondani... - mormolom az orrom alatt.
- Fontold meg, hogy miket mondasz - helyezte az állát a fejemre Daniel. Nyom, de megnyugtató érzés, ahogyan hozzámér.
- Pedig nagyon igaza van - görbült gonoszkás mosolyra Vicky szája.
- Isaac még tulajdonképpen kisfiú - folytatta Daniel. - Egy évvel idősebb, mint te és piszok magas. Egy igazi égimeszelő.
- Lassan magasabb lesz, mint te, pedig te se vagy kutya - néz rá fel Vicky. Kissé mókásnak találom azt, hogy mennyivel kisebb, mint Daniel, pedig egyidősek. - Na meg nem mellesleg aranyló szőke haja van és csodálatos, tengerkék szeme. Rajtad áll a választás, Saiorse, és én nem Danielt választanám - méri végig egy önelégült vigyorral.
- Vigyázz a szádra. Lányokat nem verek, de ha úgy hozza a szükség, megteszem - fenyegeti Daniel, mire Vicky hangosan felröhög.
- Ugyan már, Bredford, ne legyél röhejes. Mindenki tudja, hogy nem tudsz legyőzni engem.
- Várd ki a végét - acsarkodik rá a nevető lányra, aki egyáltalán nem veszi őt komolyan.
- Nem hiszem, hogy ez a legjobb idő erre - húzom fel aggodalmasan az orromat. - Nemrég teljesen kikelve magamból megtámadtam Danielt. A szemem színe megváltozott és a részleges átalakuláshoz se fűlik a fogam... - mondanám még, de Victoria belém folytja a szót.
- Milyen színű volt...? Mármint a szemed - a hangja nem sok jót sejtet a számomra.
- Kék - válaszol helyettem Daniel; itt valami nincsen rendben. Amilyen hanglejtéssel közli... Olyan, mintha félne valamitől, amit még ő se tud legyőzni.
- Mary Sue... - suttogja kábán Vicky.
A megérzésem nem csalt; tudnak valamit, amiről nekem ötletem sincs, hogy mi lehet.
- Mary Sue? - ismétlem tanácstalanul. Olyan ismerős a név, mint valami rég elfeledett fénykép, amit sok-sok év után újra elővesznek. De mégis miért?
- Mary egy híres farkas volt. Nagyon is - mondja áhítattal Victoria. - Mára csak legendák vannak róla; az első Alfa-nőstényről, aki saját hatalmából lett az. Ez szokatlan, mivel általában hímek foglalják el ezt a posztot, és akkor is nagy ritkán van az, hogy nem harccal szerzik meg. Valami volt Maryben, ami a többi nőstényben nincs meg. Valami egészen furcsa és különleges. Sose fejtették meg a titkát - magyarázza türelmesen. - Mary a példaképem - fűzi hozzá mellékesen. - Okos volt, rendkívül kitartó és lojális, rettenthetetlenül bátor és megnyerően magabiztos - bámul mosolyogva a messzeségbe. Láthatóan bálványozza ezt a rég elhunyt nőt. Pardon...
- És ez a Mary... él még? - kérdezem meg a biztonság kedvéért; Ianről is azt hittem először, hogy egy hegyen vannak elszórva a hamvai, mire kiderült, hogy több száz éves és vígan éli békés életét Castlestephenfordban.
- Senki se tudja - veszi át a szót Daniel. - Még Ian születése előtt lelépett a saját falkájából, vagyis hát az erdő egy részén megtalálták a vérét. Rengeteget veszíthetett, ezzel az adaggal még egy vérfarkas is kimúlik.
- Ezt úgy mondod, mintha nem lett volna vérfarkas - húzom mosolyra a számat, de mikor Vicky megcsóválja a fejét, hitetlenkedve rázom meg az enyémet. - Nem értem.
- Mary a legendák szerint egy dérfarkas volt - Daniel úgy ejti ki a száján, mintha valami nagyon fertőző betegség lenne, egy parazitáé, aki jobban tenné, ha meghalna. Összefacsarodott a szívem.
- Dér? - húzom fel a szemöldökömet, miközben megpróbálom elrejteni a fájdalmat a vonásaimról.
- Csak az ítélkező farkasok hívják így őket - Vicky szúrós pillantást vet a fiúra rövid, egyenes szempillái mögül. - Dér, mint Délceg Éjszakai Ragadozó. Minél idősebb egy Ragadozó, annál jobban vág az esze. Egy magát vérfarkasnak álcázott lény; a legritkább faj az összes bámulatos kreálmány között.
- Nem is baj - mormolja Daniel az orra elé.
- Tessék? - kérdezek rá; reménykedek, hogy nem azt mondta, amit hallottam. Ez a kötődés, amit hirtelen elkezdtem érezni a Ragadozók iránt, megrémiszt.
Miért lenne jó, ha egy - Victoria szavait használva - bámulatos kreálmány egyszerűen csak kihalna?
- Nem is baj - ismétli el hangosabban. - A legtöbb dérfarkas gonosz. Tinédzser korától egyre gonoszabb lesz, míg abba hal bele; de addig sok szörnyűséget követ el élete során.
- A lényeget kihagyod - méltatlankodik Vicky. - Csak a legerősebbek válhatnak olyanná, mint Mary. A legtöbb nőstény dérfarkas már a születésekor meghal, vagy jobb esetben a szülésbe hal bele; ezért van, hogy rettentő sokáig élnek.
- Oké, jó esélyeim vannak - rugdosom a padlót, mire megfájdulnak a lábujjaim. - Azt hiszem most kéne elindulni Ianhez.
- Remek ötlet! - pattan Daniel az ajtó felé, mire Vicky elfolytja kitörni készülő nevetését.
- Bírom Bradford, amikor így közlöd velem, hogy nem bírsz - vigyorodik el gúnyosan, de felém fordulva megenyhülnek a vonásai. - Sok szerencsét, Saiorse, és ne feledd: nem lesz semmi baj, akkor se, ha esetleg egy Ragadozó vagy - biztat, mire Danielhez fordulok, akinek megcsillan valami a szemében.
- Én is ebben reménykedek.